Európai Szociális Alap, felső banner

Hírek - archívum /

Beszámoló a Cáki megújult Közösségi Ház átadó ünnepségéről

B E S Z Á M O L Ó

Cáki megújult Közösségi Ház átadó ünnepsége

2014. augusztus 16. (szombat)

 

Cák Község Önkormányzata 2013-ban LEADER támogatást nyert a Közösségi Ház felújítására és rendezvény szervezésére.  A projekt címe „Cák élhetőbb kultúrájáért” jól összefoglalja a fejlesztés célját. Az 1970-es években épült kőépület teljes felújításával - amely több lépcsőben fog megvalósulni a következő 10 évben- a közösségi élet feltételei jelentősen javulnak.  A megújult épület nagyobb látogatottságot, jobb kihasználtságot, minőségibb szolgáltatást eredményez, vonzóbbá téve a vidéki életet a lakosság és az ide látogató turisták, vendégek részére.

Paukovics Józsefné polgármester asszony köszöntőjében elmondta, hogy a sikeres Leader pályázatnak köszönhetően 5,3 millió Ft-ból és a község által hozzátett 1 millió Ft-ból valósult meg a kultúrház felújítása, amely sok ember kitartó és áldozatos munkáját dicséri.

Avatóbeszédében dr. Kapiller Sarolta a Kőszegi Járási Hivatal vezetője a rendszerváltás óta eltelt időszakra emlékezett, amelyben mindenkinek szerepe volt, és rámutatott a saját életünkben és közösségünkben, szűkebb és tágabb környezetünkben tapasztalható fejlődésre. Kiemelte, hogy ebben nagy szerep jut az államalapítás óta eltelt ezer évben, 36 nemzedéken át megőrzött hagyományainknak, kultúránknak, amelyre büszkék lehetünk.

A cákiak magával ragadó ünnepi műsora ennek a kultúrának a magas színvonalát tükrözte vissza. A kulturális bemutató részeként Horváth Tamara versmondó előadása után a Stuller család vonós triójának hegedű játékát hallhatta a közönség. A néptáncbemutatón a néptáncosok fergeteges táncot előadva avatták fel a színpadot.  

Bartalos Ottó alpolgármester pohárköszöntőjét követően svédasztalos állófogadás keretében kerültek megvendégelésre a rendezvény résztvevői.