Nagygeresd - Helyi értékleltár dokumentum |
Nagygeresd-Jegyzőkönyvi kivonat_értékleltár |
Nagygeresd Vas megyében, a Sárvári járásban fekvő község. Területe 940 ha. Lélekszáma az 1880-as években levő 623 főről mára 274 fő (2019). A kis de aktív közösséget a Faluház és a védett Római katolikus templom és az Evangélikus templom, továbbá a Faluház támogatja a fennmaradásában, az aktív Önkormányzat szervezése mellett. A településen óvoda, iskola nem működik, a gyerekek a közeli Bükre járnak.
Nagygeresd település a Fertő-Hanság Nemzeti Park részeként jelentős számú és kiterjedésű védett természeti területtel, azokon pedig jelentős védett természeti értékkel rendelkezik. A Répce-mente kiemelt jelentőségűtermészetmegőrzési terület (kjTT) Nagygeresden 201,09 ha, ami a település 22,4 %-a, tehát nem elhanyagolható arányt jelent a település területéből.
A település nevét először 1260-ban említik oklevelek Gueruzd néven. A Geresd Árpád-kori személynév, vélhetően a György korabeli megfelelője volt. A 16. században Kis- és Nagygeresd néven két különálló település létezett, melyeket 1928-ban egyesítettek. Mindkét község jelentős nemesi lakossággal bírt, akik nagy szerepet játszottak a reformáció elterjesztésében.
Több műemléke van:
Nagygeresdi Evangélikus Templom Műemlék (azonosító: 9218, törzsszám: 7953) A templom 1784-84 között épült késő barokk stílusban. Az építésekor 3583 Ft és 88 és fél krajczár bevétel mellett 3539 Forint és 43 és fél krajczár kiadást jegyeztek fel.
Helyszín: Nagygeresd, Petőfi Sándor u. 64; HRSZ. 264
Nagygeresdi Szent István király Katolikus Templom
Műemlék (azonosító: 9283, törzsszám: 7953)
A XIII. században épült templom egyike a legrébbieknek Vas megyében. A szentélye román stílusú, hajóját a XIV. században építették át gótikus stílusúra. Barokk stílusjegyet az ellenreformáció körül, az 1755-ös átalakításkor kapta. Főoltárképét Schaller István soproni festőművész festette, rokokó stílusban. A templom legutóbb 1989-ben esett át jelentős felújításon.
Helyszín: Nagygeresd, Petőfi Sándor u.; HRSZ. 194
Bár nem műemlék, de értékes épület:
A Mesterházy kastély őrzi az ellenreformációt követően ide került új birtokosok emlékét. A Petőfi utcában található kastély a XIX-XX. századfordulón historizáló, romantikus stílusú átépítésen esett át, ma ezt a formáját láthatjuk, a közelmúlt új tulajdonosai felújítása eredményeként megújult külsővel.
Helyszín: Petőfi u. 87.